7.fejezet-Elrabolva

Sziasztok. Kérlek, hogyha tetszik a rész jelezzétek nekem hozzászólással vagy pipával.:) 

-Miről beszélsz, Peyton?-kérdezte zavartan.
A szemeiből tisztán ki lehetett venni a csalódottságot. Látszott rajta, hogy ő ezt a kapcsolatot nem így tervezte, hanem sokkal hosszabb távra. Kit álltatok? Azt hiszem, hogy én is hosszabbra szántam a vele eltöltött időt. A szívemet viszont más lopta el, nagyon úgy tűnik.
-Sajnálom, Chris. Már nem úgy szeretlek…
-Mi?-döbbent le.
-Sajnálom…
-Szóval azt mondod, hogy csak átvertél?-állt fel idegesen.-Hogy csak egy játék voltam neked, amit akkor dobsz el, amikor éppen úgy gondolod, hogy már nincsen rá szükséged? 
-Nem, Chris..-kezdtem volna, de nem hagyta.
-Ne szakíts félbe. A lényeg, hogy én csak azért kellettem, hogy a te Harry-det féltékennyé tedd. Azért, hogy utána akarjon téged. De rohadtul nagyot fog veled koppanni. Amint megunod kidobod és keresel új játékot. Nagyban előadod az ártatlan kislányt, közben pedig ez nem te vagy. Te egy olyan lány vagy, aki eltökélt és gyöny…-kezdte el, de a fejéhez kapott és a homlokát kezdte el masszírozni. A szemeimbe könnyek gyűltek percek alatt.-Én szeretlek, vagyis szerettelek. Miért kell ezt tenned? Adj egy választ, egy okot, amiért én ezt érdemeltem!
-Egyet sem bírok mondani.-suttogtam.
-Az első perctől kezdve szerelmes voltam beléd.-ült le mellém és a földet kezdte pásztázni szemeivel.-Elterveztem, hogy majd nekünk gyerekeink lesznek és egy óriási házban fogunk élni, kettő nagy kutyával és egy macskával. Minden olyan szép volt..-nevette el magát kínjában. A mondataira mosolyognom kellett, de mégis a szemembe ott voltak a könnycseppek. –Azt hittem, hogy ez egy hosszú távú kapcsolat lesz. Hogy te és én örökké együtt leszünk, nem pedig pár hétig, esetleg egy hónapig. Peyton elfogadom, hogy nem vagyok elég jó.-nyelt egy nagyot.-De kérlek adj egy őszinte választ… Szerelmes vagy Harry-be?
A szívem hevesebben kezdett el verni. A gondolataim cikáztak a fejemben, hogy erre milyen diplomatikus választ tudnék adni. Jómagam sem tudtam, hogy mi zajlik az életemben és, hogy most szeretem-e a göndör fiút. Szerelmes vagyok belé? Nem, az lehetetlen. Ő olyan más. Az egész testét tetoválások borítják, míg engem egy pötty sem díszít. Tele van piercingekkel, de nekem csak fülbevalóm van. Nem lehet, hogy én egy ilyen fiúba szerettem bele. Folyton bunkó, visszafelesel az iskolában, míg én inkább hátul meghúzódom és csendben bólogatok. 
-Őszintén válaszolok neked, Chris, mert megérdemled. Halvány lila fogalmam sincsen és nem tudom, hogy mi zajlik körülöttem. Elvesztettem a fonalat…
-Értem.-mondta csalódottan.
A fejemet lehajtottam és szemeimmel a földet figyeltem. Az ajtó csapódása jelezte, hogy Chris már nincs a szobámban. A fejemet a párnámba temettem és beleordítottam minden problémámat, fájdalmamat. Nem értettem, miért kerget a rossz érzés, amikor nekem pontosan ez volt a célom. Ez talán bűntudat? Sajnálat? Nem, ezt hívják szeretetnek. Szerettem őt, mindenkinél jobban és most még is ezt műveltem vele. Igaza volt abban, hogy nem én vagyok ez a jó kislány. Az ajtón kopogtak-elég dühösen. Egy „nyitvát” kiáltottam. Anya idegesen berontott, kezeit a csípőjére helyezte és lábaival toporzékolt.
-Elhoztad bemutatni a fiúdat, utána pedig idegesen elmegy. Peyton, mit csináltál?
-Élem az életemet, anya.-álltam fel flegmán.-És most, ha megbocsátasz, elmegyek és beszerzek magamnak néhány új cuccot a barátnőimmel.-kezdtem el kitoloncolni a szobámból, de megállt előttem és egy megvető pillantással beszélni kezdett:
-Az a fiú, az a Harold megváltoztatott. Te nem ez vagy! Térj már észhez! A családod és a barátaid ellen fordított! Hát, hogy lehetsz ilyen szánalmas?-kiabált.
-Az én életem és úgy élem ahogyan akarom!-mondtam idegesen és felkaptam a táskámat.
A telefonomat beledobtam, és a pénztárcámat, majd idegesen kirohantam a szobámból, le a lépcsőn. A bejárati ajtó kilincsét markolásztam, de nem bírtam kinyitni. Nem azért, mert zárva volt, hanem, mert ha én ezen az ajtón kimegyek, akkor az anyám egy életre való büntetéssel jutalmaz majd. Elkezdtem vigyorogni, mert tudtam, hogy ordítani fog velem. Fel akartam idegesíteni, bosszantani őt minden áron. Tudom, hogy az anyám és, hogy ez nem szép dolog…
A kilincset nagy erővel kihúztam, az ajtó pedig neki csapódott a mellette lévő szekrénynek. Kifelé menet megragadtam egy lakáskulcsot, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Úgy döntöttem, hogy egyedül indulok el, mert semmi kedvem nem lett volna most más emberekkel beszélgetni. Nem hívtam taxit és nem is használtam tömegközlekedést, inkább a sétánál maradtam. Lassan battyogtam az utcán s közben a cipőm orrát bambultam. Egyre gyorsabban kezdtem haladni, mivel olyan érzésem volt, hogy követnek. Hátranéztem és egy alakot fedeztem fel. Szinte már kocogtam, az ember pedig egyre gyorsabban sétált. Folyton azon járt az eszem, hogy még kettő utcát kell kibírnom, és kiérek a főtérre, ahol bizonyára sok ember van. Gyorsan haladtam, de egyre mozgékonyabb volt a követőm is…Egy erős kezet éreztem a csuklómon, aminek következtében muszáj volt megállnom. Megfordultam és egy kék szempárral találtam szembe magamat.. Louis.
-Ne félj ennyire. Mondtam, hogy találkozunk még.-simogatta meg az arcomat, de kezét ellöktem.
Próbáltam a kezemet kirántani az erős markából, de ez sikertelennek bizonyosult. A számat kinyitottam, és sikítani kezdtem, amikor egy kocsihoz kezdett húzni. A szívem hevesen vert, főleg, amikor egy szőke hajú fiú kiszállt az autóból.  Közelebb lépett hozzánk sietősen, majd a kezével betapasztotta a számat, megakadályozva bármilyen hang kiadását. Beráncigáltak a kocsijukba. Louis mellém ült, míg a szőke hajú fiú a gázra taposott és már indultunk is. Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út és hogy mikor lesz vége. A tudat, hogy elraboltak borzalmas volt. Ők ketten vannak én epdig egyedül, bármit meg tudnak velem tenni. 
-Na de baby, jobban tetted volna, hogyha engedelmes és ügyes kislány lennél.-nyomott Louis valami büdös, erős szagú zsebkendőt az orromhoz. Pár pillanat múlva már csak homályosan láttam.
-Harry ki lesz akadva.-nevetett a szőke.
-Hmm.Majd küldök neki üzenetet, de előbb még elleszünk a kisasszonnyal.

Ez a mondat után minden elfeketedett. 
Elraboltak, elkábítottak…megaláztak.