2014. március 28., péntek

7.fejezet-Elrabolva

Sziasztok. Kérlek, hogyha tetszik a rész jelezzétek nekem hozzászólással vagy pipával.:) 

-Miről beszélsz, Peyton?-kérdezte zavartan.
A szemeiből tisztán ki lehetett venni a csalódottságot. Látszott rajta, hogy ő ezt a kapcsolatot nem így tervezte, hanem sokkal hosszabb távra. Kit álltatok? Azt hiszem, hogy én is hosszabbra szántam a vele eltöltött időt. A szívemet viszont más lopta el, nagyon úgy tűnik.
-Sajnálom, Chris. Már nem úgy szeretlek…
-Mi?-döbbent le.
-Sajnálom…
-Szóval azt mondod, hogy csak átvertél?-állt fel idegesen.-Hogy csak egy játék voltam neked, amit akkor dobsz el, amikor éppen úgy gondolod, hogy már nincsen rá szükséged? 
-Nem, Chris..-kezdtem volna, de nem hagyta.
-Ne szakíts félbe. A lényeg, hogy én csak azért kellettem, hogy a te Harry-det féltékennyé tedd. Azért, hogy utána akarjon téged. De rohadtul nagyot fog veled koppanni. Amint megunod kidobod és keresel új játékot. Nagyban előadod az ártatlan kislányt, közben pedig ez nem te vagy. Te egy olyan lány vagy, aki eltökélt és gyöny…-kezdte el, de a fejéhez kapott és a homlokát kezdte el masszírozni. A szemeimbe könnyek gyűltek percek alatt.-Én szeretlek, vagyis szerettelek. Miért kell ezt tenned? Adj egy választ, egy okot, amiért én ezt érdemeltem!
-Egyet sem bírok mondani.-suttogtam.
-Az első perctől kezdve szerelmes voltam beléd.-ült le mellém és a földet kezdte pásztázni szemeivel.-Elterveztem, hogy majd nekünk gyerekeink lesznek és egy óriási házban fogunk élni, kettő nagy kutyával és egy macskával. Minden olyan szép volt..-nevette el magát kínjában. A mondataira mosolyognom kellett, de mégis a szemembe ott voltak a könnycseppek. –Azt hittem, hogy ez egy hosszú távú kapcsolat lesz. Hogy te és én örökké együtt leszünk, nem pedig pár hétig, esetleg egy hónapig. Peyton elfogadom, hogy nem vagyok elég jó.-nyelt egy nagyot.-De kérlek adj egy őszinte választ… Szerelmes vagy Harry-be?
A szívem hevesebben kezdett el verni. A gondolataim cikáztak a fejemben, hogy erre milyen diplomatikus választ tudnék adni. Jómagam sem tudtam, hogy mi zajlik az életemben és, hogy most szeretem-e a göndör fiút. Szerelmes vagyok belé? Nem, az lehetetlen. Ő olyan más. Az egész testét tetoválások borítják, míg engem egy pötty sem díszít. Tele van piercingekkel, de nekem csak fülbevalóm van. Nem lehet, hogy én egy ilyen fiúba szerettem bele. Folyton bunkó, visszafelesel az iskolában, míg én inkább hátul meghúzódom és csendben bólogatok. 
-Őszintén válaszolok neked, Chris, mert megérdemled. Halvány lila fogalmam sincsen és nem tudom, hogy mi zajlik körülöttem. Elvesztettem a fonalat…
-Értem.-mondta csalódottan.
A fejemet lehajtottam és szemeimmel a földet figyeltem. Az ajtó csapódása jelezte, hogy Chris már nincs a szobámban. A fejemet a párnámba temettem és beleordítottam minden problémámat, fájdalmamat. Nem értettem, miért kerget a rossz érzés, amikor nekem pontosan ez volt a célom. Ez talán bűntudat? Sajnálat? Nem, ezt hívják szeretetnek. Szerettem őt, mindenkinél jobban és most még is ezt műveltem vele. Igaza volt abban, hogy nem én vagyok ez a jó kislány. Az ajtón kopogtak-elég dühösen. Egy „nyitvát” kiáltottam. Anya idegesen berontott, kezeit a csípőjére helyezte és lábaival toporzékolt.
-Elhoztad bemutatni a fiúdat, utána pedig idegesen elmegy. Peyton, mit csináltál?
-Élem az életemet, anya.-álltam fel flegmán.-És most, ha megbocsátasz, elmegyek és beszerzek magamnak néhány új cuccot a barátnőimmel.-kezdtem el kitoloncolni a szobámból, de megállt előttem és egy megvető pillantással beszélni kezdett:
-Az a fiú, az a Harold megváltoztatott. Te nem ez vagy! Térj már észhez! A családod és a barátaid ellen fordított! Hát, hogy lehetsz ilyen szánalmas?-kiabált.
-Az én életem és úgy élem ahogyan akarom!-mondtam idegesen és felkaptam a táskámat.
A telefonomat beledobtam, és a pénztárcámat, majd idegesen kirohantam a szobámból, le a lépcsőn. A bejárati ajtó kilincsét markolásztam, de nem bírtam kinyitni. Nem azért, mert zárva volt, hanem, mert ha én ezen az ajtón kimegyek, akkor az anyám egy életre való büntetéssel jutalmaz majd. Elkezdtem vigyorogni, mert tudtam, hogy ordítani fog velem. Fel akartam idegesíteni, bosszantani őt minden áron. Tudom, hogy az anyám és, hogy ez nem szép dolog…
A kilincset nagy erővel kihúztam, az ajtó pedig neki csapódott a mellette lévő szekrénynek. Kifelé menet megragadtam egy lakáskulcsot, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Úgy döntöttem, hogy egyedül indulok el, mert semmi kedvem nem lett volna most más emberekkel beszélgetni. Nem hívtam taxit és nem is használtam tömegközlekedést, inkább a sétánál maradtam. Lassan battyogtam az utcán s közben a cipőm orrát bambultam. Egyre gyorsabban kezdtem haladni, mivel olyan érzésem volt, hogy követnek. Hátranéztem és egy alakot fedeztem fel. Szinte már kocogtam, az ember pedig egyre gyorsabban sétált. Folyton azon járt az eszem, hogy még kettő utcát kell kibírnom, és kiérek a főtérre, ahol bizonyára sok ember van. Gyorsan haladtam, de egyre mozgékonyabb volt a követőm is…Egy erős kezet éreztem a csuklómon, aminek következtében muszáj volt megállnom. Megfordultam és egy kék szempárral találtam szembe magamat.. Louis.
-Ne félj ennyire. Mondtam, hogy találkozunk még.-simogatta meg az arcomat, de kezét ellöktem.
Próbáltam a kezemet kirántani az erős markából, de ez sikertelennek bizonyosult. A számat kinyitottam, és sikítani kezdtem, amikor egy kocsihoz kezdett húzni. A szívem hevesen vert, főleg, amikor egy szőke hajú fiú kiszállt az autóból.  Közelebb lépett hozzánk sietősen, majd a kezével betapasztotta a számat, megakadályozva bármilyen hang kiadását. Beráncigáltak a kocsijukba. Louis mellém ült, míg a szőke hajú fiú a gázra taposott és már indultunk is. Nem tudtam, hogy hova vezet ez az út és hogy mikor lesz vége. A tudat, hogy elraboltak borzalmas volt. Ők ketten vannak én epdig egyedül, bármit meg tudnak velem tenni. 
-Na de baby, jobban tetted volna, hogyha engedelmes és ügyes kislány lennél.-nyomott Louis valami büdös, erős szagú zsebkendőt az orromhoz. Pár pillanat múlva már csak homályosan láttam.
-Harry ki lesz akadva.-nevetett a szőke.
-Hmm.Majd küldök neki üzenetet, de előbb még elleszünk a kisasszonnyal.

Ez a mondat után minden elfeketedett. 
Elraboltak, elkábítottak…megaláztak. 

2014. március 18., kedd

6.fejezet

Sziasztok! Ha tetszik a rész, kérlek írjatok hozzászólást! :) 

Louis nem állt meg az autóval, hanem a gázra taposott erősebben, ezáltal minimum 100-zal hajtott. Féltem, mivel az előző kocsikázós alkalom sem sült el túl jól. Visszanéztem a parkolóba, ahol Harry beszállt egy autóba,-nekem ismeretlenbe, szerintem nem a sajátja volt- és üldözőbe vett minket. Minden porcikám reménykedett benne, hogy utolér, és ő lesz az én hősies lovagom, aki megment engem. Louis az orra alatt káromkodott, majd végül lassított. Megállt az autóval, és utasított, hogy szálljak ki. Megragadtam a sporttáskámat, majd tettem, amit kért. Megjegyezte nekem azt, hogy még látjuk egymást. A mondanivalójához kapcsolt egy kacsintást. Harry kiszállt az autójából és hozzám sietett. Louis elhajtott, még mielőtt a göndör srác átdekorálta volna az arcát. Harry a kocsijához toloncolt, majd beültetett. Az út csendesen telt el. Ő nem szólt semmit, én pedig nem mertem, mivel feszült volt a levegő. Amikor épp Louis-on gondolkoztam, eszembe jutott, hogy Harry-nek neki vissza kéne mennie a kórházba, és az említett épületet az imént hagytuk el.
-H-Harry.. Neked a kórházban kéne lenned.
-Kéne.-mondta.
Erre nem mondtam semmit sem, főleg azért, mert nem is tudtam diplomatikus választ adni.. Ha nem értek vele egyet ideges lesz és megint „megkerget” a nyílt utcán. A további idő csendes volt, szinte már kínos. A házunk előtt megállt, én pedig rögtön kipattantam a kocsiból. Harry végig nézte, ahogyan bemegyek a házunkba, majd elhajtott. Az ajtóban eszembe jutott, hogy én éppen egy lopott gépjárműben utaztam. Csak reménykedni tudtam, hogy kölcsön adták neki.. habár ki az a bolond, aki odaadná egy teljesen idegen személynek az autóját?
Ahogy beljebb mentem anyám várt engem, sokkal nyugodtabban, mint amikor elváltunk egymástól a kórházban. Köszönt nekem mosolyogva, mire én csak ránéztem, majd felsiettem az emeleten. Tudom, hogy nagyon bunkó dolog ezt tenni egy ilyen fontos személlyel az életedben, de akkor rettentően haragudtam rá. Ahogyan beszélt velem a kórházban, olyan megalázó volt. A szobámban becsuktam magam mögött az ajtót, majd leraktam a sporttáskát, amiben a holmiim voltak. Az ablakot kinyitottam, hogy egy kis friss levegő bejuthasson a szobámba. Elkezdtem idegesen kipakolni a táskámból, majd végül elegem lett, és egy pólót a falhoz vágtam. Keresztbe font karokkal az ágyba huppantam. A gondolataim Harry-n jártak, és az én „elrablómon”, aki végül elengedett. Az órára néztem, ami pontban 6-ot ütött. Vacsoraidő van. Anya még nem szólt, amit furcsának találtam. A gondolkozásomat és a korgó gyomromat kopogás zavarta meg. Nem reagáltam rá, és úgy tettem, mintha épp pakolnék. Anya benyitott egy nagy tálcával a kezében. Mintha olvasni tudna a gondolataimban, és tudná, mikor jár az eszem rajta, nameg a vacsorán.
-Nos, mivel most engedtek haza, úgy gondoltam, hogy kijár az ágyba-vacsi!-mondta mosolyogva.
-Kösz. Rakd csak le az asztalomra.-folytattam az ál-tevékenységet.
-Kicsim, annyira sajnálom, amit ma mondtam. Én csak megakarlak óvni téged, egy olyan borzasztó személytől, mint Harold.-kezdte el.
-Nem érdekel anya. Nem ismered, nem tudod, hogy mennyire borzalmas „Harold”. Egyébként ne aggódj, nem hiszem, hogy nagyon találkozgatni fogok vele. Most pedig elszeretnék menni fürdeni, majd pedig megenném a vacsorámat.-mondtam idegesen.
Anya bólintott, majd kiment. A saját fürdőszobámba mentem, amit ritkán használok, mivel a közös fürdőszoba valamiért szimpatikusabb. Akkor nem volt kedvem esetleg összefutni anyuval az előszobában, így csak ez a választás maradt. Bementem a fürdőbe, majd becsuktam kulcsra az ajtót. A telefonomat vittem magammal. Leraktam a csap mellé, és elindítottam egy zenét. A kádhoz sétáltam és tele töltöttem forró vízzel.. Ledobtam a ruháimat a földre. Beleültem a már szinte égető vízbe. Nagyon kellemesnek találtam valahogy, pedig általában a langyosabb vízért rajongok. A gondolataim elterelődtek, és Harry-n kötöttek ki. Miért mindig rajta jár az eszem? Próbáltam inkább Chris-en gondolkozni, de nem sikerült. Folyton Harry-n agyaltam. Lehet anyunak igaza van? Szerelmes vagyok belé?
A gondolataimat ismét megzavarták, ezúttal a telefonom sms jelzője. Megtöröltem egy törölközőben az ujjaimat, majd addig nyújtózkodtam, ameddig el nem értem a készüléket. A kezembe vettem, majd egy finom mozdulattal feloldottam a zárat. Elolvastam az üzenetet, mire szemeim teljesen kikerekedtek.
„Hmm. Tudod, hogy gyönyörű vagy meztelenül? ;) Legközelebb csipke alsóneműt várok el tőled;) H. xx.”
Az arcom elvörösödött, majd gyorsan elhúztam a fürdőben a sötétítőmet.
-Felesleges.-hallottam egy kacajt a szobámból.
Hogy jutott be? Basszus, a fürdőajtóm üveges…
Gyorsan egy törölközőért nyúltam, amit még a kádban magam köré csavartam. Az anyag darab átázott, de legalább takart. Kiszálltam a kádból és lehúztam a rolót az ajtón. Egy nem nedves törölközővel megtörölköztem és visszamentem idegesen a szobámba.
-Na, csakhogy kész vagy!-nevetett a falhoz dőlve Harry.
-Remélem tudod, hogy ez betörésnek számít, amiért feljelenthetlek. Na meg azért is, amiért lopott járműben vezettél.
- Peyton, én hoztalak haza téged. Te akkor részese lennél az egész mizériának, ami azt jelenti, hogy velem együtt te is a sitten rohadnál.-érvelt.
A szememet forgattam, majd a kezeimet keresztbe fontam. A tekintetem az ablakra terelődött. Az eszembe jutott, hogy nyitva felejtettem, anya akciója miatt. Biztosan így sikerült bejönnie… bár én azon sem lepődnék meg, hogyha a csukott ajtón érkezett volna meg.
-Miért jöttél?
-Csak megmondani, hogy veszélyben vagy. Mostantól nekem kell gondoskodnom rólad.
-Takarodj el innen, olyan messzire, amennyire csak tudsz.-szűrtem ki a fogaim közül.
Harry vállat vont, majd az ablakhoz sétált, aminek a párkányára egy könnyed mozdulattal felteremtette magát. Visszanézett rám, kacsintott egyet, és leugrott. Várjunk csak, mit csinált? Az ablakomhoz siettem, és gyorsan kinéztem, hogy minden rendben van-e vele. Ahogy lenéztem nem feküdt ott, hanem az autójába szállt be. A motor elindult, a fekete jármű elhajtott..
Idegesen ültem le az ágyamra. A telefonomat a kezembe vettem és Chris-t tárcsáztam. Kettő csörgés után fel is vette.
-Szia!-szólt bele.
-Chris, nem tudnál átjönni beszélgetni? Bocsi, hogy este zavarlak..
-De, persze. Baj van?
-Nem, csak egyedül vagyok. Úgy értem magányosan.
Megbeszéltük, hogy hamarosan átjön. A laptopomat az ölembe helyeztem és felnéztem pár ismertebb közösségi oldalra. Egy új követőn megakadt a szemem Twitteren. Feltűnően szép lány volt. Ha a neve az igazi, akkor Eleanor Calder. Azonnal visszakövettem. Nem tudom micsoda, de valami megfogott benne. Bájos volt a képen a mosolya. Pár perc múlva új üzenetet kaptam. Rákattintottam, de a csengő is megszólalt, így nem tudtam elolvasni. A laptopomat kikapcsoltam, majd lefutottam a lépcsőn és behívtam az ajtóban álló srácot. Először a nappaliba mentünk, mert anyunak be szerettem volna mutatni. A tévé előtt ült és éppen a kedvenc romantikus sorozatát nézte.  Nekem nem szimpatikus műsor, de ő rajong érte. Az egészben csókolóznak, majd megpofozzák egymást. Semmi új, mindig ugyanaz.
-Anya, ő itt Chris. A barátom.
Miért éreztem úgy, hogy a „barátom” szóval hazudtam? De hisz’ ő az én szerelmem.. Az érzéseim nem tiszták. Nem értem saját magamat sem. Nem szerettem őt? Akkor csak manipuláltam? Talán… De úgy éreztem, hogy ennek a kapcsolatnak nincsen jövője. Nem láttam magam előtt azt, hogy esetleg majd gyermekeink születnének. Lehetséges, hogy túl előrekalandoztak a gondolataim, de valamiért így gondoltam.
Anya meredt szemekkel nézett, jól végigmérte Chris-t, majd elismerően mosolyogni kezdett.
-Szia, Peyton édesanyja vagyok.-nyújtotta kezét, amit a barátom illedelmesen megcsókolt.
-Nos, én pedig a barátja.-mosolygott Chris.
Miért érzem úgy, hogy ha szakítok vele, összetörik és megutál? Megfogtam Chris kezét és felhúztam a lépcsőn. Leültettem az ágyamra. Jöhet a legnehezebb része a dolognak, amikor összetöröm őt, mint egy virágszálat.
-Chris, nézd..Beszélnünk kell.
-Tudom most mi jön.-mondta, mire én nem bírtam tovább beszélni.
A szeméből egy könnycsepp csillogott, amit nem engedett napvilágra törni. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Bűntudat, csalódottság, vagy..szeretet? Én szeretem őt, mint egy barátot. Ezek után éreztem, hogy nem fogunk ugyanúgy viszonyítani egymáshoz, mint ezelőtt.  Fájt őt így látni.
-Nézd..Chris. Én szeretlek téged és nem akarok szakítani.-böktem ki.
Az arcán egy őszinte mosoly villant fel, ami hamar eltűnt.
-Akkor mit szerettél volna mondani?-nézett a szemembe.
-Csak meg akartalak viccelni. Sikerült, nem?-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Igen, sikerült.
Amint ezt kimondta közelebb jött hozzám és egy mély ölelésbe húzott. Ott volt egy tökéletes alkalom, és nem tudtam megtenni vele. Túl jó barátnak tartom. Chris eltávolodott, majd közelebb hajolt és megcsókolt. Megdöbbentem, mert erre nem számítottam. Óvatosan visszacsókoltam, csakhogy ne tűnjön fel neki, hogy igazából ő többet érez irántam, mint én iránta. Roppantul kínos érzés volt valamiért. Egy borzalmas személynek éreztem magamat, aki átvág és manipulál embereket, csak mert fél bevallani az igazat. Mióta megismertem Harry-t megváltoztam, rossz irányba. Egy olyan emberrel vagyok együtt, aki iránt a barátságnál nem érzek többet. Rossz hatással van rám a göndör, sőt, borzalmas! Mostantól nem beszélek vele, rá sem nézek, és nem engedem, hogy fuvarozgasson vagy akár megvédjen. Nem érdekel, hogy szerinte veszélyben vagyok. Milyen rossz dolog történhetne velem? Soha senkinek sem ártottam. Louis-tól pedig nem félek.
Ahogyan ezen gondolkoztam, végig csókolóztunk. Ez csodálatos és szenvedélyes lenne Chris elhajolt tőlem és a szemembe nézett, majd elkezdte a nyakamat csókolgatni.
-Chris, ne, kérlek.-toltam el magamtól.
-Mi a baj?

-Nem bírok neked hazudni.-sóhajtottam.

2014. március 14., péntek

5.fejezet

Sziasztok! Kérlek írjatok hozzászólást, és ha tetszik a blog, iratkozzatok fel! ♥ 

*Peyton szemszöge*
A szemeimet egy fehér szobában nyitottam ki. Az anyám ott ült az ágyam mellett. Egy orvos hirtelen felkiáltott, hogy felkeltem. Olyan furcsa volt az egész. A szemeim még csak résnyire voltak nyitva, mert bántotta a fény. Azonnal Harry-t kezdtem tekintetemmel kutatni, kisebb sikerrel…
-Merre van?-szólaltam meg, de a hangom elcsuklott.
-Úgy érted az a punk srác?-szólt anyám megvetően.
Tudom, hogy most mérges rám, hogy ilyen emberekkel barátkozom, de azt is sejtem, hogy nem fogja még az orrom alá dörgölni..még.
-Igen.-forgattam a szemeimet.
Anya csak nézett és nem mondott semmit. Az orvosok úgy tettek, mintha nem hallottak volna semmit és a leleteimmel babráltak valamit. Ez kezdett zavaró és kétségbeejtő lenni. Miért nem mondják el, merre van? Lehet még túl korai…
-Hol van?-ültem fel, de kár volt, hiszen azonnal erős fájdalom sújtott a mellkasomba.
Észrevettem, hogy infúzión vagyok. De hát nem volt olyan komoly baleset, nem? Miért nem mondják el mi van a punkommal? Vagyis ő nem az enyém…Nekem Chris a szerelmem…
-Valaki válaszoljon már a rohadt életbe is!-emeltem fel a hangomat hisztérikusan.
-Hölgyem, az ön barátja eszméletlenül fekszik ebben a kórházban.
Egy pillanatra nem kaptam levegőt. Eszméletlenül fekszik? Ennyire nem lehetett súlyos a baleset! Csak egy kicsit koccantunk..vagy nem?
-Oda kell mennem.-álltam fel és téptem ki magamból az infúziót.
Az orvosok visszafektettek, majd kimentek. Az infúziót újra belém kötötték. Anyámmal maradtunk kettesben. Egy ideig csak nézett és gondolkozott.
-Ki az a srác?
-Sulis ismerős.-mondtam nem rá nézve.
-És, együtt vagytok?
-Nem.-mondtam határozottan.
-Nem találkozhatsz többször vele. Miatta volt a baleset!
-Egyáltalán nem.-forgattam a szememet.
-Kicsim, téged elvakít a szerelem. Ne tagadd, mert látom rajtad.. de ennek nem szabadott volna megtörténnie! Ekkorát életemben nem csalódtam benend, Peyton. Ez borzalmas! Mintha te nem is a lányom lennél. Neked a tanulmányaidra kéne odafigyelned és nem a fiúzáséra. Egy 100%-ig ártatlan lány vagy, és ennek így kell maradnia.
Azt a dühöt, amit éreztem nem bírom leírni. Folyton parancsolgat. Nem barátkozhatok senkivel, csak ha ő rábólint. Ennek itt most vége..
-Elegem van abból, hogy te mindent megmondasz, mit csináljak. Ez nekem túl sok. Elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mi a jó.. Gimnazista vagyok. És nem, nem jön be Harry úgy. De ha mégis, tudod azzal sem lenne semmi baj. Tinédzser vagyok, persze, hogy előbb utóbb szerelmes leszek!-álltam ki magam mellett.-Most pedig pihenni szeretnék.
Anya sértődötten felállt majd kiment. Felsóhajtottam, majd gondolkozni kezdtem. Harry-n járt minden gondolatom. Úgy döntöttem, hogy megkeresem. Az infúziót kiszedtem a kezemből. A recepcióhoz sétáltam, majd Harry-t kerestem a nővérnél. Útbaigazított, én megköszöntem és már mentem is. A 09-es kórteremben feküdt. Elértem az ajtóig, egy mély lélegzetet vettem és benyitottam. A gépek kattogása hallatszott. Közelebb léptem az ágyhoz és halkan szólítani kezdtem, de nem reagált. A szobában korom sötét volt, csak a holdfénye világította be a szobát. Az ajkaim közeledni kezdtek az övéihez. Nem tudom miért csináltam, de megcsókoltam. Szemei kipattantak, én pedig szinte futásnak eredtem. Csuklóm után nyúlt, de nem sikerült elkapnia. Lábaimat gyorsan szedtem és ki is értem a folyosóra. Visszarohantam a szobámba és az ágyba dőltem. A szívem őrült tempót járt. Megcsókoltam Harry-t? A nagy gondolkozás közepette elaludtam.
Reggel a nap fényére ébredtem fel, ami besütött az ablakon. Az orvos bejött, és közölte, hogy ma már haza is mehetek. Amint kiment felálltam és a 09-es kórteremhez indultam. Nem tudom miért, de jó ötletnek tűnt. Bementem, Harry pedig engem bámult.
-Szia.-mondtam halkan.-Annyira sajnálom, ez az én hibám.
-Nem a te hibád.-mondta mosolyogva, rekedtes hangon.
-Minek örülsz ennyire?-ültem le egy székre.
-Este bejött hozzám egy titokzatos lány, és megcsókolt. Csodálatos csókja van.-mondta.
Hmm.Nem tudja, hogy én voltam. Ciki… ha tudná nem így beszélne. Ennyire azért már ismerem. Ha megtudná, hogy én voltam kimosná a száját hipoval.
-Ehh.Szuper! De nekem most mennem kellene.
-Nem mész el.-ragadta meg a csuklómat.
-De.-próbáltam ujjait lefeszíteni magamról, de nem ment.
-Tudom, hogy te csókoltál meg.-nevette el magát, mire az arcom vörös pompájában úszott.
-Nem.-vágtam rá, majd próbáltam kirántani magamat fogságából, de nem ment. Visszahúzott, olyan szinten, hogy mellette kötöttem ki az ágyban.
-Hm. Tetszik ez a helyzet.-nevetett, majd közelebb hajolt.
Próbáltam elnézni, mert ha megcsókol, bebizonyosul, hogy én voltam. Az egyik kezével lefogta a derekamat, a másikkal pedig a fejemet. Elkerülhetetlen volt a csók. Ficánkoltam, de nem hagyta, hogy kibújjak a dolog alól. Ajkai vészesen közeledtek felém, végül lecsaptak az enyémekre.
-Csókolj vissza.-motyogta.
Nem tettem meg, amit kért. Az ajtó hirtelen kinyílt és egy ismerős alak lépett be. Kék szemekkel rendelkezett és barna haja volt. Alacsony volt, kb 170-175 cm. A stílusa hasonló volt Harry-éhez. Gúnyos mosoly ült az arcán, mire a göndör eltávolodott tőlem, de nem engedett el.
-Ohh Styles. Valamit megzavartam? Egyébként Louis vagyok.-nézett rám.
Emlékszem rá! A buliban-ahova nem önszántamból mentem-ő fordított meg durván. Akkor mondjuk részegnek tűnt, lehet, hogy normális.
-Igen, épp megzavartál.-mondta Harry komolyan.
-Nekem úgy tűnt, hogy a kisasszony nem rajong a csókodért.-nevetett fel Louis.
Harry egyre erősebben fogott a feszültség miatt. Úgy éreztem, hogy a tenyere nyomot fog hagyni a derekamon. Nyöszörögni kezdtem és ficánkolni, hátha enged, de nem tette. Végül belefáradtam és abbahagytam a kapálózást.
-Te azt honnan tudod?-háborodott fel Harry.
-Látom rajta. Épp menekülni próbál, Styles. Engedd el.
-Azért, hogy utána megszerezhesd? Hogy elrabolhasd? Netán megerőszakolhasd?
Harry szavai után menekülni próbáltam és amikor nem figyelt-vagyis váratlanul érte a próbálkozás- kiszabadultam. Felpattantam és az ajtóhoz siettem, de Louis elkapta az alkaromat. Erősen fogta. Végig mért látványosan, majd elengedett. Azonnal futásnak eredtem. A szobámba siettem és összecsomagoltam. A recepcióhoz akartam menni, hogy kijelentkezhessek, de az ajtómban Louis-ba botlottam.
-Hova sietsz ennyire?
-Cs-csak hazaengedtek, így élek a lehetőséggel.-mondtam sietősen.
-Azért van még egy kis időd, nem?
-Sajnos nincs.-próbáltam kikerülni, de elém állt.
-Akkor gyere, hazaviszlek.-erősködött.
-Köszönöm, de gyalog megyek.
Elkapta a karomat és a recepcióhoz ráncigált. Rettentően féltem. Tudtam, hogy ő veszélyes. Legalábbis ahogyan leírta Harry…
-Most pedig kijelentkezel, szépen, nyugodtan. Egy büdös szót sem fecsegsz.-súgta a fülembe.
Aprót bólintottam. A recepciósnak megmutattam a papírt, amit az orvos adott, hogy elmehetek. Sietős léptekkel hagytuk el a kórházat. A kocsijához ráncigált. Előre ültetett, majd ő is beszállt. Beindította a motort…

-Louis kibaszott gyorsan állj le!-hallottam egy ismerős rekedtes hangot magunk mögött.

2014. március 3., hétfő

4.fejezet

Sziasztok! Új rész! Nagyon szeretném még ma elérni a +1000.megtekintést. Kérlek komizzatok! ♥

Ahogy kifutottam a folyosón láttam, ahogy Chris utánam tart.
-Peyton! Peyton várj!-kiabált utánam.
Hirtelen megálltam és felé fordultam.
-Sajnálom.-esett térdre előttem.-Úgy sajnálom.-csókolta meg a kezemet.
Az egész osztály kijött a teremből, és folytatták a hangadást.. Komolyan annyira jófejek! Egyszerűen imádom őket. Soha nem szerettem még így egy osztályomat sem.
-Nem haragszom rád.-mondtam, mire felállt és megcsókolt.
Az egész osztály egy cuki „oohh”-t hallatott, aminek következtében belemosolyogtam a csókunkba. Amint eltávolodtunk egymástól Chris felkapott és megpördített.
-Az én hercegnőm vagy.
-Te pedig a hercegem.-mosolyogtam.
Az osztály fütyülni kezdett és éjjenezni. Annyira cukik. Chris menyasszony fogásba vitt vissza a terembe. Harry bent ült, komoly, ideges arccal. Visszaültünk a helyünkre és most semmi képen nem próbáltuk meg a csók jelenetet…
A csengő megszólalt, a tanár betoppant, az óra elkezdődött… Az idő lassabban telt el mint én ahogy terveztem. A tanár egész végig ismét engem csesztetett, Harry pedig csípős megjegyzéseket tett, sőt  még a szerelmi életem is szóba került..többször is. Eléggé kínos volt és minden egyes beszólás alkalmával szívem szerint elástam volna magamat. Amint kicsengettek felálltam és Chris-sel kézen fogva kisétáltunk. Az ebédlőbe ment minden diák, hiszen ebben a szünetben oda kell menni kajálni. Chris-sel épp Jessy-ékhez mentünk volna, amikor egy kezet éreztem a vállamra omolni. Felnéztem és egy nagyon magas, vékony punk nézett vissza rám.
-Beszélhetünk cica?
Chris rám nézett, én nyeltem egyet, majd elengedtem a kezét, hogy menjem, én is mindjárt megyek…
-Szakíts azzal a kreténnel.-adta ki az utasítást.
-Mi? Nem, én szeretem őt!-tiltakoztam és indultam volna, de egy másik punk elém állt.
-Ehh. Bocs srácok, de nekem most…
-Nem kell sehova menned. Megbeszéljük ezt szépen, és utána mehetsz.-mondta majd eltoloncolt a punkok asztalához. Harry nem ült ott… Valószínűleg ezt az ügyet a háta mögött csinálják.
-Szóval dobd ki a fiúcskádat.
-Nem.-mondtam majd felálltam volna, de durván visszalöktem.
-Ezt nem kértük szépen, hanem kijelentettük.
Harry feltűnt a láthatáron. A srácok láthatóan beparáztak.
-Szóval dobd ki.-mondták gyorsan majd elengedtek.
Sietősen felálltam és Chris-hez rohantam aki a lányokkal ült. Leültem mellé és megöleltem. Biztos, hogy nem fogok vele szakítani…
-Mit akartak?-nézett rám Jessy.
-Hogy szakítsak Chris-sel.
-Mi? De ezt nem tennéd meg ugye?-nézett rám hirtelen Chris.
-Dehogyis!
Chris rámnézett, majd vissza a lányokra…
A napnak vége volt, majd siettem haza. Ezúttal nem állított meg semmilyen Range Rover…
Otthon megírtam a leckét, fürödtem és aludtam …
Másnap indultam az iskolába. Átlagos napnak ígérkezett. Reggel kiderült, hogy elmarad az első óra. Kint ültem egyedül, mert Chris-sel összekaptam… Természetesen a tegnapin..
*visszaemlékezés*
-Szakítanunk kéne.-mondta Chris.
-Mi? Nem!
-De, hidd el hogy neked jobb lesz. elkapkodtuk ezt. Én mindennél jobban szeretlek, de te ezt nem viszonzod. Én inkább leszek szingli és inkább fájjon nekem, mint neked az hogy velem kelljen lenned. Tudom, hogy neked Harry jön be.. Hisz ő rosszfiú,én meg egy stréber..
-Most fejezd be!-folyt le egy könnycsepp az arcomon.
-Jobb lesz neked…
*visszaemlékezés vége*
Dühös voltam rá, amiért ennyivel elintézett. Én szeretem őt! Mármint Harry-t, nem Christ. Mi?! Nem! Pont fordítva! Basszus miket beszélek?! Christ szeretem…! Ugye?
Egy padon ücsörögtem, mindenki bent volt. A két punkot pillantottam meg. Összeszedtem a cuccom és indultam volna, de elkaptak.
-Szakítottál a menő gyerekkel?
-Ne aggódj, ő dobott ki.-mondtam, mire néhány könnycsepp végig folyt az arcomon. Kikerültem őket és elmentem. Az iskola udvarhoz mentem, ahol Harry-t láttam meg. Azzal a lendülettel hátat fordítottam és inkább kimentem a suli területéről. Éreztem, hogy valaki követ. Csak sétáltam, de közben fél percenként megfordultam megnézni, hogy nem-e jön utánam valaki. Egy parkhoz értem, ahol leültem egy padra. Az érzés, hogy figyelnek, felerősödött.
Késésben voltam, így indulni készültem. Felálltam a padról és az iskola felé sétáltam. A parkban volt egy erdős rész. Elértem odáig, amikor lépteket hallottam. Megfordultam és egy alakot láttam meg. Futni próbáltam, de nem sikerült. Megbotlottam a lábamban. A földre zuhantam. Az alak felém tornyosult.
-Hé!-hallottam egy ismerős, rekedtes hangot. Harry?
Az alak egy kendőt nyomott a számhoz, majd felkapott. A karjában elkábultam a kendőtől, mert valami erős szagú izét kent rá…
Ismerős házban nyitottam ki a szememet.
-Hol vagyok?-kérdeztem halkan.
Harry bejött a nappaliba, ahol feküdtem.
-A házamban.-motyogta rekedt hangon.
Azonnal felálltam és az ajtó felé mentem, de elkapta a csuklómat. Egy pillanatra nem vettem levegőt a hirtelen mozdulata miatt.
-H-hogy kerültem ide?
-Jah, csak egy hapsi elfogott én meg pont ott voltam.
A szemeim kikerekedtek. Emlékeim kezdtek visszatérni.
-Hazavigyelek?-kérdezte.
A kedvessége meglepett. Furcsa, mivel általában bunkó paraszt, most pedig felajánlja, hogy hazavisz. Aprót bólintottam, mire levette az előszobában lévő polcról a kocsikulcsot és „kitoloncolt” a garázsba. Beszálltunk a fekete Range Rover-be, majd a garázsajtót kinyitotta egy gombnyomással. Pár pillanat múlva már  a főúton voltunk. Harry rettentő gyorsan ment.
-Harry, lassíts egy kicsit.-kértem halkan, mire gúnyosan elvigyorodott és még gyorsabban ment..

Ohh istenem… A következő pillanatban láttam, hogy piros lámpát kaptunk… Harry próbált fékezni, de már túl késő volt. Az autó nekicsapódott az előttünk lévőnek. Az életem lepergett a szemem előtt. Melegség árasztott el, mire lenéztem és láttam, hogy vérben ülök… Ezután elvesztettem az eszméletemet.