5.fejezet

Sziasztok! Kérlek írjatok hozzászólást, és ha tetszik a blog, iratkozzatok fel! ♥ 

*Peyton szemszöge*

A szemeimet egy fehér szobában nyitottam ki. Az anyám ott ült az ágyam mellett. Egy orvos hirtelen felkiáltott, hogy felkeltem. Olyan furcsa volt az egész. A szemeim még csak résnyire voltak nyitva, mert bántotta a fény. Azonnal Harry-t kezdtem tekintetemmel kutatni, kisebb sikerrel…

-Merre van?-szólaltam meg, de a hangom elcsuklott.

-Úgy érted az a punk srác?-szólt anyám megvetően.

Tudom, hogy most mérges rám, hogy ilyen emberekkel barátkozom, de azt is sejtem, hogy nem fogja még az orrom alá dörgölni..még.

-Igen.-forgattam a szemeimet.

Anya csak nézett és nem mondott semmit. Az orvosok úgy tettek, mintha nem hallottak volna semmit és a leleteimmel babráltak valamit. Ez kezdett zavaró és kétségbeejtő lenni. Miért nem mondják el, merre van? Lehet még túl korai…

-Hol van?-ültem fel, de kár volt, hiszen azonnal erős fájdalom sújtott a mellkasomba.

Észrevettem, hogy infúzión vagyok. De hát nem volt olyan komoly baleset, nem? Miért nem mondják el mi van a punkommal? Vagyis ő nem az enyém…Nekem Chris a szerelmem…

-Valaki válaszoljon már a rohadt életbe is!-emeltem fel a hangomat hisztérikusan.

-Hölgyem, az ön barátja eszméletlenül fekszik ebben a kórházban.

Egy pillanatra nem kaptam levegőt. Eszméletlenül fekszik? Ennyire nem lehetett súlyos a baleset! Csak egy kicsit koccantunk..vagy nem?

-Oda kell mennem.-álltam fel és téptem ki magamból az infúziót.

Az orvosok visszafektettek, majd kimentek. Az infúziót újra belém kötötték. Anyámmal maradtunk kettesben. Egy ideig csak nézett és gondolkozott.

-Ki az a srác?

-Sulis ismerős.-mondtam nem rá nézve.

-És, együtt vagytok?

-Nem.-mondtam határozottan.

-Nem találkozhatsz többször vele. Miatta volt a baleset!

-Egyáltalán nem.-forgattam a szememet.

-Kicsim, téged elvakít a szerelem. Ne tagadd, mert látom rajtad.. de ennek nem szabadott volna megtörténnie! Ekkorát életemben nem csalódtam benend, Peyton. Ez borzalmas! Mintha te nem is a lányom lennél. Neked a tanulmányaidra kéne odafigyelned és nem a fiúzáséra. Egy 100%-ig ártatlan lány vagy, és ennek így kell maradnia.

Azt a dühöt, amit éreztem nem bírom leírni. Folyton parancsolgat. Nem barátkozhatok senkivel, csak ha ő rábólint. Ennek itt most vége..

-Elegem van abból, hogy te mindent megmondasz, mit csináljak. Ez nekem túl sok. Elég idős vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mi a jó.. Gimnazista vagyok. És nem, nem jön be Harry úgy. De ha mégis, tudod azzal sem lenne semmi baj. Tinédzser vagyok, persze, hogy előbb utóbb szerelmes leszek!-álltam ki magam mellett.-Most pedig pihenni szeretnék.

Anya sértődötten felállt majd kiment. Felsóhajtottam, majd gondolkozni kezdtem. Harry-n járt minden gondolatom. Úgy döntöttem, hogy megkeresem. Az infúziót kiszedtem a kezemből. A recepcióhoz sétáltam, majd Harry-t kerestem a nővérnél. Útbaigazított, én megköszöntem és már mentem is. A 09-es kórteremben feküdt. Elértem az ajtóig, egy mély lélegzetet vettem és benyitottam. A gépek kattogása hallatszott. Közelebb léptem az ágyhoz és halkan szólítani kezdtem, de nem reagált. A szobában korom sötét volt, csak a holdfénye világította be a szobát. Az ajkaim közeledni kezdtek az övéihez. Nem tudom miért csináltam, de megcsókoltam. Szemei kipattantak, én pedig szinte futásnak eredtem. Csuklóm után nyúlt, de nem sikerült elkapnia. Lábaimat gyorsan szedtem és ki is értem a folyosóra. Visszarohantam a szobámba és az ágyba dőltem. A szívem őrült tempót járt. Megcsókoltam Harry-t? A nagy gondolkozás közepette elaludtam.

Reggel a nap fényére ébredtem fel, ami besütött az ablakon. Az orvos bejött, és közölte, hogy ma már haza is mehetek. Amint kiment felálltam és a 09-es kórteremhez indultam. Nem tudom miért, de jó ötletnek tűnt. Bementem, Harry pedig engem bámult.

-Szia.-mondtam halkan.-Annyira sajnálom, ez az én hibám.

-Nem a te hibád.-mondta mosolyogva, rekedtes hangon.

-Minek örülsz ennyire?-ültem le egy székre.

-Este bejött hozzám egy titokzatos lány, és megcsókolt. Csodálatos csókja van.-mondta.

Hmm.Nem tudja, hogy én voltam. Ciki… ha tudná nem így beszélne. Ennyire azért már ismerem. Ha megtudná, hogy én voltam kimosná a száját hipoval.

-Ehh.Szuper! De nekem most mennem kellene.

-Nem mész el.-ragadta meg a csuklómat.

-De.-próbáltam ujjait lefeszíteni magamról, de nem ment.

-Tudom, hogy te csókoltál meg.-nevette el magát, mire az arcom vörös pompájában úszott.

-Nem.-vágtam rá, majd próbáltam kirántani magamat fogságából, de nem ment. Visszahúzott, olyan szinten, hogy mellette kötöttem ki az ágyban.

-Hm. Tetszik ez a helyzet.-nevetett, majd közelebb hajolt.

Próbáltam elnézni, mert ha megcsókol, bebizonyosul, hogy én voltam. Az egyik kezével lefogta a derekamat, a másikkal pedig a fejemet. Elkerülhetetlen volt a csók. Ficánkoltam, de nem hagyta, hogy kibújjak a dolog alól. Ajkai vészesen közeledtek felém, végül lecsaptak az enyémekre.

-Csókolj vissza.-motyogta.

Nem tettem meg, amit kért. Az ajtó hirtelen kinyílt és egy ismerős alak lépett be. Kék szemekkel rendelkezett és barna haja volt. Alacsony volt, kb 170-175 cm. A stílusa hasonló volt Harry-éhez. Gúnyos mosoly ült az arcán, mire a göndör eltávolodott tőlem, de nem engedett el.

-Ohh Styles. Valamit megzavartam? Egyébként Louis vagyok.-nézett rám.

Emlékszem rá! A buliban-ahova nem önszántamból mentem-ő fordított meg durván. Akkor mondjuk részegnek tűnt, lehet, hogy normális.

-Igen, épp megzavartál.-mondta Harry komolyan.

-Nekem úgy tűnt, hogy a kisasszony nem rajong a csókodért.-nevetett fel Louis.

Harry egyre erősebben fogott a feszültség miatt. Úgy éreztem, hogy a tenyere nyomot fog hagyni a derekamon. Nyöszörögni kezdtem és ficánkolni, hátha enged, de nem tette. Végül belefáradtam és abbahagytam a kapálózást.

-Te azt honnan tudod?-háborodott fel Harry.

-Látom rajta. Épp menekülni próbál, Styles. Engedd el.

-Azért, hogy utána megszerezhesd? Hogy elrabolhasd? Netán megerőszakolhasd?

Harry szavai után menekülni próbáltam és amikor nem figyelt-vagyis váratlanul érte a próbálkozás- kiszabadultam. Felpattantam és az ajtóhoz siettem, de Louis elkapta az alkaromat. Erősen fogta. Végig mért látványosan, majd elengedett. Azonnal futásnak eredtem. A szobámba siettem és összecsomagoltam. A recepcióhoz akartam menni, hogy kijelentkezhessek, de az ajtómban Louis-ba botlottam.

-Hova sietsz ennyire?

-Cs-csak hazaengedtek, így élek a lehetőséggel.-mondtam sietősen.

-Azért van még egy kis időd, nem?

-Sajnos nincs.-próbáltam kikerülni, de elém állt.

-Akkor gyere, hazaviszlek.-erősködött.

-Köszönöm, de gyalog megyek.

Elkapta a karomat és a recepcióhoz ráncigált. Rettentően féltem. Tudtam, hogy ő veszélyes. Legalábbis ahogyan leírta Harry…

-Most pedig kijelentkezel, szépen, nyugodtan. Egy büdös szót sem fecsegsz.-súgta a fülembe.

Aprót bólintottam. A recepciósnak megmutattam a papírt, amit az orvos adott, hogy elmehetek. Sietős léptekkel hagytuk el a kórházat. A kocsijához ráncigált. Előre ültetett, majd ő is beszállt. Beindította a motort…

-Louis kibaszott gyorsan állj le!-hallottam egy ismerős rekedtes hangot magunk mögött.