3.fejezt

Hejhóó! Komizzatok:)))

Futni kezdtem, de elkapta a csuklómat.

-Nyugi van.

Kirántottam a kezemet a kezéből és futni kezdtem. Láttam ahogy ő is fut utánam. Próbáltam gyorsítani de a szívem szúrni kezdett. Összeestem ott helybe. Harry a nevemet kiabálva felém futott. Felkapott menyasszonyfogásba és becipelt a rejtélyes házba. Lefektetett a kanapéra. A légzésem kezdett helyreállni és a szívem sem szúrt már.

-Mi volt ez? Miért futottál el?

-F-félek tőled.-mondtam halkan.

A szemöldökét ráncolta.

-Miért lettél rosszul?

-S-semmiért.

-Azonnal mondd el!-emelte fel a hangját.

-Sz-szívbeteg vagyok.-mondtam halkan.

-Haza viszlek inkább. De ezt a napot még bepótoljuk.-kacsintott.

A kocsihoz siettünk. Hamar a házunkhoz értünk. Besiettem a konyhánkba. Anya már tűkön ülve várt.

-Hol voltál? Kinek a kocsijából szálltál ki?-halmozott kérdésekkel.

-Csak sétáltam és egy nagyon jó barátom haza hozott.-hazudtam.

Nem akartam neki elmesélni Harry-t. Féltem a reakciójától és amúgy sem tudom, hogy mit kéne róla mondanom..

-Gyere enni és utána vedd be a gyógyszereidet.-mondta mad egy puszit adott.-Kérlek legközelebb hívj, ha van valami. Amúgy, kaptál valami jegyet?

-Igen, egy négyest irodalomból.

-Négyest? Hogy ronthattad el ennyire? Első napodon is bizonyítanod kellett volna! Négyes..-morogta.

-Bocsánat..-mondtam halkan miközben összeszedtem az ebédemet és a gyógyszereket.

-Van miért elnézést kérned. Ma fent ebédelsz, gondolkodj addig ezen!

Egy tálcára pakoltam mindent majd felsiettem. Anya nagyon túlreagálja az ilyen dolgokat. Míg más szülő örülne, hogy ha a gyermeke négyest hozna haza az iskolából, ő szíve szerint megölne. Rettentően zavaró, hogy soha nem vagyok elég jó. Amikor töriből egyszer hármast hoztam haza, akkor azzal jött, hogy soha nem lesz belőlem jogász-ami NEKI a nagy álma-. Anya ügyvéd így engem is ilyen pályán szeretett volna indítani. Mindig leszid a „rossz” jegyek miatt, de sosem ütött még meg. Az nem ő lenne. Amikor végeztem az asztalomra pakoltam a maradékot és a kezembe vettem a laptopomat. Felnéztem Twitterre ahol néhány új követőm volt. Az új barátaim és a nyáladzó fiúk. Azért be kell vallanom, eléggé helyes volt az egyikük.. Azt hiszem Dave a neve. Ahogy néztem megakadt a szemem az egyik új követőmön, akinek a neve „Harry Styles” volt. Rámentem a profiljára és ez valóban az én punkom. Az ikonja szívdöglesztő, fekete fehér, és a tenyerét összerakja maga előtt és meghajol. Nem is értettem a viselkedését, amit ma produkált. Megkergetett az utcán..-ezt így hallva eléggé viccesnek tartom-. Az idő későre járt: az óra kilencet ütött. Elmentem fürdeni, ami még fél órát vett igénybe az estémből. Nem volt kedvem lemenni így megettem az ebéd maradékot vacsorára. Behuppantam az ágyamba és aludni készültem, amikor a telefonom sms-t jelzett. Ránéztem a kijelzőre.

„Hejj baby, eléggé szépséges vagy ma este. Holnap találkozunk a suliban ;) Harry xx.”

Nem is értettem, hogy honnan ismeri a számomat. Nem válaszoltam neki, hanem inkább elaludtam.

Reggel az ébresztőm fülsüketítő hangjára ébredtem. 05:00 volt. Elmentem lezuhanyozni, majd pedig le a földszintre. anyám már sürgött-forgott a konyhában.

-Jó reggelt.-ásítottam.

-Neked is kicsim.-nyomott egy puszit az arcomra.

A reggelit lerakta elém, majd elköszönt mondván, hogy sürgősen oda kell érnie egy tárgyalásra. Amint megettem a reggelit felsiettem és átöltöztem. A telefonom újabb sms-t jelzett.

„Jó reggel t. Remélem legközelebb sem húzod el öltözés közben a függönyt, gyönyörű tested van! ;) Harry xx.”

A szívroham kerülgetett. Ez már zaklatásnak számít…

Nem törődve a dolgokkal elindultam az iskolába. Rengeteg diák között mentem. Néhányuknak köszöntem is, akik mosolyogva üdvözöltek. Egy srác termett mellettem.. Dave!

-Szia!-köszönt.

-Szia.-mosolyogtam.

-Hogy vagy ma reggel? Megjegyezném ez a felső rendkívül jól áll.

-Köszönöm Dave! Hmm.Jól vagyok, és te?

-Megvagyok. Ami azt illeti, én lennék a legboldogabb ember a világon, ha ma együtt mennék haza a suliból…

-Ennek nem látom akadályát.-mosolyogtam.

Őszintén szólvasoha nem tudnék vele járni.. Nem olyan volt, mint Harry. Dave kedves jóképű és aranyos volt. Harry csak a külsejére lehet büszke. Úristenem, most azt mondtam hogy Harry jóképű? És már harmadszorra mondtam ki a nevét…

-Na, szuper!-ujjongott.

Elérkeztünk az iskolához. Mindenki ugyanannál az asztalnál ült, mint mindig így könnyű volt megtalálnom a barátaimat. Ahogy beléptem a tömegbe mindenki engem bámult és néhány fiú fütyült is. Megalázónak tartom az ilyeneket és szánalmasnak. Egy nő vagyok, nem kutya!

Odasiettem a barátaimhoz. A mellettünk lévő asztalnál ültek a punkok. Harry végig engem bámult, ami már-már zavaróvá vált. Nagyon dühös voltam rá és nem tudom miért. Talán mert folyton bunkó.

-Sziasztok.-mosolyogva ültem le.

-Hi!-köszönt Chris mire egy puszit nyomtam az arcára.

Az arca lángba borult és megakadt egy falat chips a torkán. A reakciójára nevetnem kellett.

-Na, élen az ifjú pár!-ujjongtak a lányok.

-Szemetek vagytok!-mondta Chris.-Peyton, kérsz chipset?

-Nem köszi.-kuncogtam.

Harry a puszi után egyre feszültebbnek tűnt. A figyelmeztető csengő szólt, miszerint ideje bemenni az épületbe. Ahogy felálltam megbotlottam és egyenesen Chris-re zuhantam. Együtt estünk el, majd pedig közösen nevettünk fel. Emily és Jessy is szinte a földön fetrengtek a nevetéstől.

-Na de srácok!-kacagtak.

-Nagyon sajnálom!-próbáltam abbahagyni a röhögést.

-Semmi gond.-neki si nehezére esett.

Chris óvatosan feltápászkodott és engem is felsegített. Szerintem tetszett neki a helyzet, mármint hogy ráestem. Van egy olyan érzésem, amire tettek célzásokat a lányok, hogy bejövök neki. Igazából nagyon helyes és lehet, hogy eltudnám magamat képzelni vele.

A lányok előre siettek én pedig Chrissel sétáltam be. Harry feszülten figyelt minket még mindig az asztaltól.

-Nos, Peyton.. Lehetek veled őszinte?-fordult felém, kezemet finoman megfogta.

-Persze.-mosolyogtam.

-Ehh.. Nekem te..eléggé…öhhm..bejössz.-dadogta.

A szám a fülemig ért a mondat hallatán. Nem tudtam, hogy készen állok-e arra, hogy járok vele, hisz pár napja ismerem.

-Igazából, te sem vagy számomra közömbös.

A mondat hallatán Chris nagyot sóhajtott megkönnyebbülését jelezve.

-Akkor, mi most…mi most…?

-Úgy érted hogy..járunk?

-Hát, én szeretném.-nevetett fel.

-É-én is.-mosolyogtam.

Közel hajoltam Chrishez és megcsókoltam. Azt vettem észre a szemem sarkából, ahogy Harry feláll. Közelített minket, majd direkt úgy ment fel, hogy meglökje Christ a csókunk alatt. Ezzel az akciójával elérte, hogy ráharapjon a nyelvemre, mire rögtön eltávolodtam az új barátomtól.

-Hupsz, bocs.-nevetett gúnyosan.

Chris idegesen nézett utána.

-Megharaptalak?-sziszegte.

-Egy kicsit.-nevettem.

Bementünk órára. Matekkal kezdtünk. Chris mellé ültem le és csengő előtt egy utolsó puszit leheltem ajkára. Az egész osztály „Húú”-zni kezdett, mire mi egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

-Srácok lemaradtunk?-kiabált át Jessy.

Chris és én összekulcsoltuk ujjainkat és felemeltük kezünket, mire az egész osztály tapsolni kezdett és azt kiabálták, hogy „sokáig”. Imádtam ezeket a srácokat. Annyira jófejek…

Nem láttam, hogy Harry is bent lett volna a teremben, de sajnos ott ült a helyén. Jelenleg Chris ült a Harryhez közelebb eső részen. Újra megpróbáltuk a csók dolgot, de Harry hátbarúgta Christ, mire engem lefejelt. Felálltam a székemből és megfogtam a táskámat. Harry felé indultam, majd erőből pofon vágtam.

-Utolsó féreg.-szűrtem ki a fogaim közül.

Az egész osztály minket nézett és a jelenethez illő hangot adtak ki. Kiviharoztam a teremből sírva. Nem azért mert fájt, hanem mert megalázó volt.

2.fejezet

Sziasztok! Íme itt a 2. rész! Várom a komikat:) 

*Peyton szemszöge*
A két erős kéz megfordított és szembetaláltam magamat egy szintúgy pánk emberrel. Kék szeme volt, kissé borostás..
-Louis vagyok baby.-mondta majd kezei a combomhoz vándoroltak, de megállítottam. 
-Harapósak vagyunk, ugye?-szórakozott.
-Louis akadj le róla.-mondta Harry.
A srác elsétált, de előtte megígérte, hogy még találkozunk, majd kacsintott. Hogy kerültem ide? Felálltam a bárszékből, majd a kijárat felé siettem. Harry rohant utánam, mire én is futni kezdtem. A nevemet kiabálta. Várjunk, én elmondtam neki a nevemet?..
Kifutottam az ajtón, mire ő is. Kis lábaim fürgén szelték az utat, de feleslegesen. Két kezet éreztem a derekamon, ami felkapott.
-Nem játszunk fogócskát.-mondta majd a kocsi felé cipelt. 
Beültetett és megint szökni próbáltam, de bezárta. Bepattant mellém, majd indultunk is.
-M-most ugye a sulihoz viszel?
Rám nézett, de csak vigyorgott. Ettől kissé megijedtem, de azonnal megnyugodtam, amikor az iskola kapujához értünk. Próbáltam megint kinyitni az ajtót, de semmi. Harry kiszállt, megkerülte a kocsit, amjd kiengedett. Azonnal kipattantam, és rohanni akartam, de elkapta a csuklómat.
-Remélem jól érezted magad, de fogod még ennél jobban az én társaságomban.-vigyorgott, majd elengedett. 
Azonnal rohanni kezdtem. Befutottam az iskolába. Megnéztem, milyen óra a 3.óra, mivel már csak arra érek oda. Matek… remek! Felfutottam a lépcsőn a teremig. Bekopogtam, a tanár pedig kiynitotta az ajtót. Férfi volt.
-Áhh, Peyton! Ne aggódj, semmi baj, hogy késtél.-mosolygott kedvesen a tanár.
-Bocsánat.-mondtam halkan.
-Semmi gond! Keress egy helyet.-mosolygott.
Ahogy beljebb mentem néhány fiú füttyögni és hümmögni kezdett. Hátra mentem és Chris mellé ültem.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.-suttogta.
-Ugyan, én sajnálom, hogy miattam vertek meg.
-Felejtsük el.-mosolygott.
Hirtelen Harry toppant be az ajtón. A szívem hevesebben vert és a mosoly ráfagyott az arcomra és Chris-ére is. 
-Styles! Hogy képzeli, hogy fél órát kés? És ahogy láttam az ablakból, még a lányokat is terrorizálja.
-Mert maga aztán rohadtul tudja!-viccelődött.
-Hát, nem nekem kell egy lányt úgy elfognom.-mondta a tanár.
Az arcomra halvány pír szökött. Látta a tanár, ahogy visszahozott.
-Mert magától még úgy is megszöknének. Sőt, megvakulnának.-nevetett Harry, majd hátra sétált.
Pont a mellettem lévő padhoz cuccolt le. A tanár írni kezdett a táblán. Harry kihasználta az alkalmat, hogy nem figyel és felállt, a cuccomat átrakta a padjához, majd rámnézett. Szemöldök ráncolva bámultam. Az egész osztály minket figyelt. A tanár nem vette észre. Harry Megfogott hirtelen és átültetett mellé. Néhány fiú féltékenynek tűnt… Egész órán zavarban voltam Harry mellett. A tanár folyton engem szólított.
-Peyton, letudnád írni képlettel ezt a táblánál?
-Hagyja már, hogy az isten baszná magát. Egész nap őt cseszteti. Ennyi erővel ne költözzön ki oda magához?
-Nos, Styles maga költözhet az igazgatóhoz.
-Az egész suli gáz! Törzsvásárló kártyát sem adnak a dirihez..
-Styles azonnal kifelé!
-Nincs kedvem!
-Húzzon már ki!-emelte fel a hangját a tanár.
-Kötéllel?-nevetett Harry.
-Felhívom a szüleidet!
-Megkérdezné, mi lesz az ebéd?
Egy halk kuncogás szaladt ki a számon, amit csak Harry hallott. A tanár a fejét fogta. Nem volt kedve csatázni. A csengő megszólalt. Gyorsan felálltam, amjd  kint odasiettem Chris-hez, Emily-hez és Jessy-hez.
-Mit csinált veled?-kérdezősködtek.
-Elvitt valami buliba. De elszöktem..-mondtam szűkszavúan.
Rengeteg srác körénk gyűlt. Mindenki azt kérdezte, hogy nem-e akarok randizni velük… Eléggé bizarr helyzet volt, hisz ilyen fogadtatást egyik iskolában sem kaptam, pedig jártas vagyok a suli váltásban. 
Végül mindegyikőjük leült és engem bámultak miközben ettem.
-És mi a kedvenc kajád?-kérdezte az egyik.
-Ehh. Nem tudom. Talán a palacsinta..
-Azt én is imádom!
Kedvesen rámosolyogtam. 
-Van pasid most?-kérdezték.
A falat megakadt a torkomon. Chris hátba veregetett, de közben mindenki azt kérdezte hogy jól vagyok-e. Kicsit zavaró volt az odafigyelésük. Az udvaron éreztem magamon Harry tekintetét, aki a többi punkkal kajált.
-Van.- mondtam halkan.
-Ohh.
Végül láttam, ahogy Harry feláll és felém sétál.
-Húzzatok innen gyökerek!-ordított egyet az asztalhoz támaszkodva. 
Mindenki elrohant, majd ő is visszament az asztalához. Folytatta a bámulást.
-Ehh, Peyton.-kezdte Jessy.-Szerintem ez nem túl jó ötlet, hogy egy punkkal haverkodsz.
-Nem haverkodok vele! Ő rabolt el reggel és ő ültetett át matekon is.
-Ja, és szerintem bejössz neki. Ő is bejön neked?-kérdezte  Chris unottan, miközben az üdítőjével szórakozott.
-Mi? Nem, dehogyis!-mentegetőztem.
A nap további része lassan telt el. Mindeki-aki fiú volt- felajánlotta, hogy elvisz, de nem fogadtam el. Amint vége lett az utolsó órának siettem haza. Lassan sétáltam, gondolkodnom kellett. Egy ismerős kocsi lassított le mellettem. Jajj ne. Fekete Range Rover..
-Hejj baby. Szállj be.-mondta Harry a letekert ablakon át.
Ránéztem és gyorsítottam a lépteimen. A kocsi lassan követett engem.
-Azonnal állj meg és szállj be.
Nem így tettem, hanem mentem tovább. A kocsi megállt, ajtó csapódást hallottam és lépteket. Két erős kéz megragadott majd felemelt
-Tegyél le!-sikítoztam, mire befogta a számat. 
Beültetett a kocsiba. Az ajtó a szokásához hívően csukva volt. Nem mertem megszólalni, mert eléggé feszült volt. Nem értettem, hogy miért kellett elhoznia megint. Egy ház mellett lassított, ami nekem nem volt ismerős. Fekete volt és óriási kerítés övezte.
-H-hova hoztál?

-Mondtam, hogy fogunk mi még szórakozni.

1.fejezet

*Peyton szemszöge*

Az iskolába indultam. Az volt az első napon ebben a gimnáziumban, mert most költöztünk ide. Azon a reggel az utcán összefutottam egy emberrel. Tele volt tetoválásokkal a keze és gondolom az egész teste. Rendesen végig mért, de én nem törődtem vele. Én nem foglalkozok ilyen emberekkel. Mentem tovább. Az ember előttem ment, de sok iskolás diák elválasztott minket. A fiú vállán válltáska lógott, így gondolom, hogy ő is egy tanuló. Izgatta az ember a fantáziámat. Nem szabadott volna, hiszen anyám megöl, ha én ilyen emberrel találkoznék. Elértem az iskolához. Bementem. Jelenleg szünet volt és három nagyon kedvesnek tűnő diák magához hívott, vagyis az asztalukhoz. Odasétáltam majd üdvözöltem őket.

-Szia, Emily vagyok.-nyújtotta a kezét.

-Szia, Peyton vagyok.-ráztam meg.

-É-én…é-n..én.-habogott egy srác, miközben engem bámult.

-Ő itt Chris.-kuncogott egy lány.-Én pedig Jessy vagyok.-vigyorgott.

-Sziasztok.-mosolyogtam.

-Ülj ide!

Leültem melléjük. Sokat beszélgettünk. Megismertem őket, de amikor Christ kérdeztem, folyton csak dadogott. Nem nagyon voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki ennyire zavarban lenne a társaságomban.

A beszélgetésünk közepénél arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról felkap, majd elindul velem.

-Héé! Tegyél le kérlek!-ütögettem a kezét, mire csak egy nevetést kaptam.

Az új barátaim csak ültek és idegeskedve néztek, míg Chris fel nem állt.

-Azonnal tedd le!-rohant felénk.

-Mert ha nem?-kérdezte gúnyosan a „túszejtőm”.

Chris láthatólag ideges és kissé féltékeny volt. A srác befordított maga felé, így láthattam arcát. Gyönyörű smaragdzöld szemei voltak. Punk volt… és az az ember, aki ma végigmért az utcán.

-Csak tedd le haver. Ő nem olyan mint te. Te egy büdös dög vagy, ő pedig egy ártatlan virágszál.-mondta Chris.

A mondta hallatán muszáj volt mosolyognom. Annyira édes! Chris eléggé jól nézett ki-szőkés barna haj, kék szem és olyan 172 cm magas lehet-.

-Kopj le. Kicsit elviszem, de ígérem, visszahozom a szerelmedet.-nevetett.

Chris felkapta az öklét, majd ütni készült, mire még 2 punk lefogta. A hasába behúztak egyet, engem pedig elvitt Harry.

-Chris!-kiabáltam.

-Ne aggódj, jól van.-mondta rekedtes hangon Harry.

Dühös voltam, és csak ütögettem, hogy tegyen le, de semmi. Nem eresztett. Mindenki engem figyelt és persze őt. Egy fekete kocsi felé tartottunk. Hol vannak ilyenkor a tanárok?!

-Tegyél le kérlek!-kértem.

-Lefoglak tenni, de nem most.

Elcipelt a kocsiig. Senki nem segített nekem,kivéve Christ és még egy fiút, de ő is ugyanúgy járt.. A helyzet kellemetlen és félelemkeltő volt. A szívem őrülten dübörgött a mellkasomban. Nem is értettem, hogy mit akarhat tőlem. Beültetett az ülésre, mire rögtön szökni akartam, de bezárta. Beszállt mellém. Egy ideig nézett engem, majd elindultunk.

-H-hova viszel?-kérdeztem félve.

-Valahova.

-D-de merre? M-ma van az első napom és…-kezdtem, de félbeszakított.

-Ne aggódj, élve visszatérsz.-mondta arcrezzenés nélkül.

Harry nagyon bunkó volt. Konkrétan elrabolt az iskolából. Színvonalas suli, mondhatom. A tanárok és a diákok szeme láttára elrabolhatnak egy lányt. Vagy itt ez megszokott? És ezt hogy mondom el anyunak? Valószínűleg sehogy.

Elhagytuk a várost. Egyre jobban kezdtem félni, remegni.

-V-vigyél kérlek vissza..-könyörögtem.

-Ma lógunk a suliból kicsit.

-M-mi? N-ne kérlek! Engem anyám megöl érte.

-Majd azt mondod, hogy ott voltál.

Próbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Készen álltam volna menet közben is kiugrani akár. Harry megrémített. Ijesztő volt a helyzet, hiszen a nagyit is így ölték meg. Vagyis hasonlóan… Őt elrabolták az utcáról, beráncigálták egy kocsiba és megfojtották. Borzalmas volt. Még a mai napig nem hevertem ki. Nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele. Azóta teljesen megváltozott minden és az életemet a tanulásnak szentelem. Ahogy rá gondoltam könnybe lábadt a szemem.

-Ne sírj már. Mindjárt ott vagyunk.-mondta, majd kezét a combomra helyezte.

Kézfeje vándorolt a combomon, de megfogtam és „visszadobtam a tulajhoz”.

-Ejnye, így nem leszünk jóban.-rázta a fejét szórakozva a reakciómon.

A kocsi megállt egy szórakozóhelynél, a semmi közepén. Harry a lelkemre kötötte, hogyha elmegyek, azt megbánom. Bevezetett engem.

-Tudom, hogy reggel unalmasak az ilyen helyek, de legalább nincs annyi részeg.-motyogta.

Én még életemben nem raktam ilyen pokolian borzalmas helyre be a lábamat. Mindig azt hittem, hogy csak este nyitnak ki az ilyen helyek és az emberek reggelig itt buliznak. Lerészegednek, szórakozgatnak, majd hazamennek. Harry a bárpulthoz vezetett.

-Jöhet egy whiskey?

Megráztam a fejemet. Életemben nem ittam még semmilyen alkoholt.

-Tetszik az ártatlanságod. Majd megrontalak.-suttogta a fülembe.

Egy erős kezet éreztem a derekamon, aki maga felé fordított. Hogy kerültem én ilyen helyzetbe?!