6.fejezet

Sziasztok! Ha tetszik a rész, kérlek írjatok hozzászólást! :) 

Louis nem állt meg az autóval, hanem a gázra taposott erősebben, ezáltal minimum 100-zal hajtott. Féltem, mivel az előző kocsikázós alkalom sem sült el túl jól. Visszanéztem a parkolóba, ahol Harry beszállt egy autóba,-nekem ismeretlenbe, szerintem nem a sajátja volt- és üldözőbe vett minket. Minden porcikám reménykedett benne, hogy utolér, és ő lesz az én hősies lovagom, aki megment engem. Louis az orra alatt káromkodott, majd végül lassított. Megállt az autóval, és utasított, hogy szálljak ki. Megragadtam a sporttáskámat, majd tettem, amit kért. Megjegyezte nekem azt, hogy még látjuk egymást. A mondanivalójához kapcsolt egy kacsintást. Harry kiszállt az autójából és hozzám sietett. Louis elhajtott, még mielőtt a göndör srác átdekorálta volna az arcát. Harry a kocsijához toloncolt, majd beültetett. Az út csendesen telt el. Ő nem szólt semmit, én pedig nem mertem, mivel feszült volt a levegő. Amikor épp Louis-on gondolkoztam, eszembe jutott, hogy Harry-nek neki vissza kéne mennie a kórházba, és az említett épületet az imént hagytuk el.

-H-Harry.. Neked a kórházban kéne lenned.

-Kéne.-mondta.

Erre nem mondtam semmit sem, főleg azért, mert nem is tudtam diplomatikus választ adni.. Ha nem értek vele egyet ideges lesz és megint „megkerget” a nyílt utcán. A további idő csendes volt, szinte már kínos. A házunk előtt megállt, én pedig rögtön kipattantam a kocsiból. Harry végig nézte, ahogyan bemegyek a házunkba, majd elhajtott. Az ajtóban eszembe jutott, hogy én éppen egy lopott gépjárműben utaztam. Csak reménykedni tudtam, hogy kölcsön adták neki.. habár ki az a bolond, aki odaadná egy teljesen idegen személynek az autóját?

Ahogy beljebb mentem anyám várt engem, sokkal nyugodtabban, mint amikor elváltunk egymástól a kórházban. Köszönt nekem mosolyogva, mire én csak ránéztem, majd felsiettem az emeleten. Tudom, hogy nagyon bunkó dolog ezt tenni egy ilyen fontos személlyel az életedben, de akkor rettentően haragudtam rá. Ahogyan beszélt velem a kórházban, olyan megalázó volt. A szobámban becsuktam magam mögött az ajtót, majd leraktam a sporttáskát, amiben a holmiim voltak. Az ablakot kinyitottam, hogy egy kis friss levegő bejuthasson a szobámba. Elkezdtem idegesen kipakolni a táskámból, majd végül elegem lett, és egy pólót a falhoz vágtam. Keresztbe font karokkal az ágyba huppantam. A gondolataim Harry-n jártak, és az én „elrablómon”, aki végül elengedett. Az órára néztem, ami pontban 6-ot ütött. Vacsoraidő van. Anya még nem szólt, amit furcsának találtam. A gondolkozásomat és a korgó gyomromat kopogás zavarta meg. Nem reagáltam rá, és úgy tettem, mintha épp pakolnék. Anya benyitott egy nagy tálcával a kezében. Mintha olvasni tudna a gondolataimban, és tudná, mikor jár az eszem rajta, nameg a vacsorán.

-Nos, mivel most engedtek haza, úgy gondoltam, hogy kijár az ágyba-vacsi!-mondta mosolyogva.

-Kösz. Rakd csak le az asztalomra.-folytattam az ál-tevékenységet.

-Kicsim, annyira sajnálom, amit ma mondtam. Én csak megakarlak óvni téged, egy olyan borzasztó személytől, mint Harold.-kezdte el.

-Nem érdekel anya. Nem ismered, nem tudod, hogy mennyire borzalmas „Harold”. Egyébként ne aggódj, nem hiszem, hogy nagyon találkozgatni fogok vele. Most pedig elszeretnék menni fürdeni, majd pedig megenném a vacsorámat.-mondtam idegesen.

Anya bólintott, majd kiment. A saját fürdőszobámba mentem, amit ritkán használok, mivel a közös fürdőszoba valamiért szimpatikusabb. Akkor nem volt kedvem esetleg összefutni anyuval az előszobában, így csak ez a választás maradt. Bementem a fürdőbe, majd becsuktam kulcsra az ajtót. A telefonomat vittem magammal. Leraktam a csap mellé, és elindítottam egy zenét. A kádhoz sétáltam és tele töltöttem forró vízzel.. Ledobtam a ruháimat a földre. Beleültem a már szinte égető vízbe. Nagyon kellemesnek találtam valahogy, pedig általában a langyosabb vízért rajongok. A gondolataim elterelődtek, és Harry-n kötöttek ki. Miért mindig rajta jár az eszem? Próbáltam inkább Chris-en gondolkozni, de nem sikerült. Folyton Harry-n agyaltam. Lehet anyunak igaza van? Szerelmes vagyok belé?

A gondolataimat ismét megzavarták, ezúttal a telefonom sms jelzője. Megtöröltem egy törölközőben az ujjaimat, majd addig nyújtózkodtam, ameddig el nem értem a készüléket. A kezembe vettem, majd egy finom mozdulattal feloldottam a zárat. Elolvastam az üzenetet, mire szemeim teljesen kikerekedtek.

„Hmm. Tudod, hogy gyönyörű vagy meztelenül? ;) Legközelebb csipke alsóneműt várok el tőled;) H. xx.”

Az arcom elvörösödött, majd gyorsan elhúztam a fürdőben a sötétítőmet.

-Felesleges.-hallottam egy kacajt a szobámból.

Hogy jutott be? Basszus, a fürdőajtóm üveges…

Gyorsan egy törölközőért nyúltam, amit még a kádban magam köré csavartam. Az anyag darab átázott, de legalább takart. Kiszálltam a kádból és lehúztam a rolót az ajtón. Egy nem nedves törölközővel megtörölköztem és visszamentem idegesen a szobámba.

-Na, csakhogy kész vagy!-nevetett a falhoz dőlve Harry.

-Remélem tudod, hogy ez betörésnek számít, amiért feljelenthetlek. Na meg azért is, amiért lopott járműben vezettél.

- Peyton, én hoztalak haza téged. Te akkor részese lennél az egész mizériának, ami azt jelenti, hogy velem együtt te is a sitten rohadnál.-érvelt.

A szememet forgattam, majd a kezeimet keresztbe fontam. A tekintetem az ablakra terelődött. Az eszembe jutott, hogy nyitva felejtettem, anya akciója miatt. Biztosan így sikerült bejönnie… bár én azon sem lepődnék meg, hogyha a csukott ajtón érkezett volna meg.

-Miért jöttél?

-Csak megmondani, hogy veszélyben vagy. Mostantól nekem kell gondoskodnom rólad.

-Takarodj el innen, olyan messzire, amennyire csak tudsz.-szűrtem ki a fogaim közül.

Harry vállat vont, majd az ablakhoz sétált, aminek a párkányára egy könnyed mozdulattal felteremtette magát. Visszanézett rám, kacsintott egyet, és leugrott. Várjunk csak, mit csinált? Az ablakomhoz siettem, és gyorsan kinéztem, hogy minden rendben van-e vele. Ahogy lenéztem nem feküdt ott, hanem az autójába szállt be. A motor elindult, a fekete jármű elhajtott..

Idegesen ültem le az ágyamra. A telefonomat a kezembe vettem és Chris-t tárcsáztam. Kettő csörgés után fel is vette.

-Szia!-szólt bele.

-Chris, nem tudnál átjönni beszélgetni? Bocsi, hogy este zavarlak..

-De, persze. Baj van?

-Nem, csak egyedül vagyok. Úgy értem magányosan.

Megbeszéltük, hogy hamarosan átjön. A laptopomat az ölembe helyeztem és felnéztem pár ismertebb közösségi oldalra. Egy új követőn megakadt a szemem Twitteren. Feltűnően szép lány volt. Ha a neve az igazi, akkor Eleanor Calder. Azonnal visszakövettem. Nem tudom micsoda, de valami megfogott benne. Bájos volt a képen a mosolya. Pár perc múlva új üzenetet kaptam. Rákattintottam, de a csengő is megszólalt, így nem tudtam elolvasni. A laptopomat kikapcsoltam, majd lefutottam a lépcsőn és behívtam az ajtóban álló srácot. Először a nappaliba mentünk, mert anyunak be szerettem volna mutatni. A tévé előtt ült és éppen a kedvenc romantikus sorozatát nézte.  Nekem nem szimpatikus műsor, de ő rajong érte. Az egészben csókolóznak, majd megpofozzák egymást. Semmi új, mindig ugyanaz.

-Anya, ő itt Chris. A barátom.

Miért éreztem úgy, hogy a „barátom” szóval hazudtam? De hisz’ ő az én szerelmem.. Az érzéseim nem tiszták. Nem értem saját magamat sem. Nem szerettem őt? Akkor csak manipuláltam? Talán… De úgy éreztem, hogy ennek a kapcsolatnak nincsen jövője. Nem láttam magam előtt azt, hogy esetleg majd gyermekeink születnének. Lehetséges, hogy túl előrekalandoztak a gondolataim, de valamiért így gondoltam.

Anya meredt szemekkel nézett, jól végigmérte Chris-t, majd elismerően mosolyogni kezdett.

-Szia, Peyton édesanyja vagyok.-nyújtotta kezét, amit a barátom illedelmesen megcsókolt.

-Nos, én pedig a barátja.-mosolygott Chris.

Miért érzem úgy, hogy ha szakítok vele, összetörik és megutál? Megfogtam Chris kezét és felhúztam a lépcsőn. Leültettem az ágyamra. Jöhet a legnehezebb része a dolognak, amikor összetöröm őt, mint egy virágszálat.

-Chris, nézd..Beszélnünk kell.

-Tudom most mi jön.-mondta, mire én nem bírtam tovább beszélni.

A szeméből egy könnycsepp csillogott, amit nem engedett napvilágra törni. Furcsa érzések kavarogtak bennem. Bűntudat, csalódottság, vagy..szeretet? Én szeretem őt, mint egy barátot. Ezek után éreztem, hogy nem fogunk ugyanúgy viszonyítani egymáshoz, mint ezelőtt.  Fájt őt így látni.

-Nézd..Chris. Én szeretlek téged és nem akarok szakítani.-böktem ki.

Az arcán egy őszinte mosoly villant fel, ami hamar eltűnt.

-Akkor mit szerettél volna mondani?-nézett a szemembe.

-Csak meg akartalak viccelni. Sikerült, nem?-erőltettem egy mosolyt az arcomra.

-Igen, sikerült.

Amint ezt kimondta közelebb jött hozzám és egy mély ölelésbe húzott. Ott volt egy tökéletes alkalom, és nem tudtam megtenni vele. Túl jó barátnak tartom. Chris eltávolodott, majd közelebb hajolt és megcsókolt. Megdöbbentem, mert erre nem számítottam. Óvatosan visszacsókoltam, csakhogy ne tűnjön fel neki, hogy igazából ő többet érez irántam, mint én iránta. Roppantul kínos érzés volt valamiért. Egy borzalmas személynek éreztem magamat, aki átvág és manipulál embereket, csak mert fél bevallani az igazat. Mióta megismertem Harry-t megváltoztam, rossz irányba. Egy olyan emberrel vagyok együtt, aki iránt a barátságnál nem érzek többet. Rossz hatással van rám a göndör, sőt, borzalmas! Mostantól nem beszélek vele, rá sem nézek, és nem engedem, hogy fuvarozgasson vagy akár megvédjen. Nem érdekel, hogy szerinte veszélyben vagyok. Milyen rossz dolog történhetne velem? Soha senkinek sem ártottam. Louis-tól pedig nem félek.

Ahogyan ezen gondolkoztam, végig csókolóztunk. Ez csodálatos és szenvedélyes lenne… Chris elhajolt tőlem és a szemembe nézett, majd elkezdte a nyakamat csókolgatni.

-Chris, ne, kérlek.-toltam el magamtól.

-Mi a baj?

-Nem bírok neked hazudni.-sóhajtottam.